Barion Pixel

Hajnövesztő kihívás: 10 hét, amiben lépésről lépésre felépítjük a tudatos hajnövesztő rutinodat

Ha valaha érezted azt, hogy szeretnél hajat növeszteni, de fogalmad sincs, merre indulj el, akkor ez a kihívás neked szól!  hajnövesztés ugyanis nem egy “varázsszérum + két hét” sztori. Sokkal inkább egy tudatos, fokozatosan felépített rendszer, ahol a legnagyobb eredményeket gyakran nem a legdrágább termékek, hanem az új szokások hozzák. Ezért indítjuk el a Tudatos Hajápolás Hajnövesztő Kihívását március 2.-án, amelyben 0. héttel indulunk, majd 10 héten át együtt haladunk lépésről lépésre.

 

Miről szól ez a hajnövesztő kihívás?

A hajnövesztő kihívás egy 10 hetes, tematikusan felépített program, amelynek célja, hogy segítsen megérteni, hogyan működik a hajnövesztés valójában, és végre rendszert vigyen a hajápolási szokásaidba. A kihívás során lépésről lépésre végigmegyünk a hajnövesztés legfontosabb területein: megtanítunk hogyan kell tudatosan terméket választani és helyesen használni, támogatjuk a fejbőr egészségét, és abban is segítünk, hogyan tudod megtartani a hajhosszodat. Hiszen a hajnövesztés egyik kulcsa nem csak az, hogy a haj nőjön, hanem az is, hogy ne törjön le. Ez a kihívás nem egy gyors megoldást ígérő program, hanem egy edukációs sorozat, ami valódi, hosszú távon is működő alapokra épít.

 

Ütemterv

0. hét – Alapozás és felkészülés: ezen a héten lefektetjük a kihívás alapjait, meghatározzuk a haj- és fejbőrtípusodat, rögzítjük a kiinduló állapotot (előtte fotó), szükség esetén vérképet javaslunk, levágatjuk a töredezett hajvégeket, és előkészítjük azokat az alap termékeket (például mélytisztító sampont, multi-peptid szérumot vagy kötéserősítőt), amelyekre a következő hetek épülnek.

1. hét – Hajnövesztés alapjai: ezen a héten azt tanuljuk meg, milyen életmódbeli tényezők és tápanyagok támogatják a hajnövesztést, milyen mikro- és makrotápanyagok elengedhetetlenek, hogyan ismerhetők fel a hajhullás különböző típusai, és milyen kímélő hajviseletekkel csökkenthetjük a mechanikai terhelést.

2. hét – Egy tudatos hajápoló szokásai: a következetes, hosszú távon is tartható rutin kialakítása kerül fókuszba, és olyan alap szokásokat építünk be (helyes fésülködés, kíméletes hajtörlés és hajszárítás, tudatos termékválasztás), amelyek a hajhossz megtartását is segítik.

3. hét – Samponok és samponozás: a megfelelő samponválasztásról, a helyes hajmosásról és a fejbőr tisztításának szerepéről tanulunk.

4. hét – Kondicionálás: a balzsamok és hajpakolások használatát vesszük végig, megtanuljuk mi a különbség köztük, hogyan válasszunk tudatosan, és hogyan alkalmazzuk helyesen a kötéserősítőket a töredezés csökkentése érdekében.

5. hét – Hővédelem és leave-in kondicionálás: ezen a héten beépítjük a hővédelem tudatos használatát, megértjük a leave-in termékek szerepét, és megtanuljuk, hogyan támogathatod a hajadat hajmosások között.

6. hét – Hajvégek védelme és hajmosások közbeni hajápolás: ezen a héten a hajvégek ápolására, a mechanikai károk csökkentésére és a hajhossz megtartására fókuszálunk, hogy amit növesztesz, az meg is maradjon.

7. hét – Károsodott és szöszös haj: ezen a héten azt tanuljuk meg, hogyan ismerhető fel a hajkárosodás különböző típusa, hogyan válasszunk kötéserősítőt, és milyen lépésekkel csökkenthető a szöszösödés és a töredezés.

8. hét – Zsíros fejbőr: ezen a héten a zsírosodás okait és kezelését vesszük át, és olyan rutint építünk, ami segít egyensúlyban tartani a fejbőrt anélkül, hogy túlszárítanánk.

9. hét – Száraz, érzékeny vagy irritált fejbőr: ezen a héten a fejbőr komfortjának helyreállítása, az irritáció csökkentése és az egyensúly támogatása kerül előtérbe.

10. hét – Korpás fejbőr: ezen a héten megkülönböztetjük a száraz és zsíros korpát, és megtanuljuk, milyen megközelítéssel érdemes kezelni őket.

+1 – Összegzés és hosszú távú rutin: ezen a héten összegezzük a tanulságokat, rögzítjük az eredményeket és tisztázzuk a leggyakoribb tévhiteket.

A kihívás alatt nem fogsz egyedül maradni a kérdéseiddel: hétről hétre érkeznek az edukatív videós tartalmak, ahol az adott hét témáját részletesen kibontjuk, és megmutatjuk, hogyan tudod a gyakorlatban is beépíteni az új szokásokat a rutinodba. Emellett minden héten kapsz egy összefoglaló hírlevelet is, amiben ott lesz a heti fókusz, a teendők, a kedvezmények, a nyereményjátékok, és minden fontos infó, hogy könnyű legyen követni a 10 hetet. Ha szeretnél biztosan képben maradni, érdemes bekövetned a Tudatos Hajápolás Instagram és Szofi Instagram és TikTok oldalát, és feliratkozni a hírlevelünkre – így nem fogsz lemaradni sem a videókról, sem a heti összefoglalókról. Továbbá csatlakoz a Tudatos Hajápolás (Szofi's Haircare) Facebook csoporthoz, ahol lehetőséged lesz feltenni a kérdéseidet és megosztani a folyamatod.

Ha pedig szereted, ha minden rendszerezve, átláthatóan a kezedben van, készül a kihíváshoz egy hajnapló is, ami hamarosan válik elérheővé és, amiben benne vannak:

• a heti kihívások lebontva
• hajprofil oldalak
• állapotkövetők
• termékteszt adatlapok
• és minden, ami segít egy tudatos rutint építeni.

Induljunk el együtt, lépésről lépésre és építsünk olyan rutint, amit a kihívás után is könnyű lesz megtartani.

Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December

New Account Register

Already have an account?
Log in instead Vagy Reset password