Barion Pixel

A haj porozitás mítosza: mit árul el valójában a hajad állapotáról?

Ha érdeklődünk a tudatos hajápolás világa iránt, akkor egyre többet találkozhatunk a haj porozitás kifejezéssel a közösségi médián vagy az online térben. Egyesek szerint ez a legfontosabb tényező, amit figyelembe kell vennünk a hajápolási rutinunk kialakításakor–de vajon igazuk van? Valójában a haj porozitása sokkal inkább a haj károsodottság állapotáról árulkodik, mintsem egy velünk született tulajdonságról. Ebből a cikkből megtudhatod mit is jelent valójában a porozitás, és mit tehetsz ha magas porozitású, tehát erősen károsodott hajjal rendelkezel?

 

Mit is jelent valójában a haj porozitása?

A haj porozitás valójában semmi másra nem utal, mint a hajunk károsodottságának állapotára. Minél sérültebb tehát a hajunk, annál porozúsabb.

A porozús anyagok hézagosak, lyukacsosak. A hajunknál is erre utal a kifejezés. Mikor a kutikula lemezkéi sérülnek, akkor a hajszál külsején apró “lyukak” keletkezhetnek, hiszen a lemezkék sérülésével megbomlik azok egysége. Ezáltal a haj könnyebben magába vonzhatja a nedvességet, amitől szöszös, nehezen kezelhetővé válik. 

A magas porozitású haj így igazából a károsodott hajra utal, és ápolás szempontjából is így kell kezelni.

 

Haj porozitások bemutatása

AD_4nXeWnMHc3jDn74rynLvixietaARPjU6LF17vdICV6gc9QxuuiNaFpIv_UifKc6xhyO4h6O0HJaBa8OR2q9PB_3q4V4ue-WiJhKwohz1Z7WedofRXWwQmVzDZLXPuzofSJ8Tt7GAHlA?key=Gqd5ADoAQXURWz47WKOJa1x9

Kép forrása: https://www.wholesalehairvendors.com/how-to-close-hair-cuticle.html

Alacsony porozitású haj: A haj alap állapota. A kutikula lemezkéi összetapadva lesimulnak, így a haj nem csak ellenállóbb, de fényesebb összhatást is kelt.

Közepes porozitású haj: A haj lemezkéinek egysége már megbomlott, ezáltal az kevésbé fényes. A legtöbb hajkorona ebbe a csoportba fog tartozni, hiszen tökéletesen egészséges hajjal szinte senki nem rendelkezik.

Magas porozitású haj: A kutikula lemezei szabálytalanul helyezkednek el, szétnyílnak, ezáltal fénytelen, szöszös összhatást keltve. Okozója lehet a hőkárosodás, kémia kezelések, túlzott UV sugárzás vagy akár az is ha túl durván bántunk a hajunkkal (pl.: törölközővel való dörzsölés vagy fésűvel való tépkedés).

 

A híres pohár teszt - és hogyan állapítsd meg valójában a hajad porozitását?

A legismertebb módja a porozitás tesztelésének a pohár teszt. A teszt során egy pohár vízbe egy előzetesen megtisztított hajszálat helyeznek, majd a hajszál viselkedése alapján határozzák meg a haj porozitását. Ha a hajszál lebeg a vízben, akkor az alacsony porozitású hajra, ha elsüllyed az pedig magas porozitású hajra utal. Bár elméletben ez talán meggyőzőnek hangzik, a valóságban azonban tudományosan nem megbízható kísérlet.

AD_4nXdxus-LRdWBziaCnzWrzZmSyd_Br9CGbHdjZvQruHd85yjcJuGYkxPfUm342vhBgFUsm0Yb2MU2nRWo7OvRZnDHh5NHNQhwWdS-1E-lXV4FIM77u5MgDCGe2VyPifUd25DfrxGTxw?key=Gqd5ADoAQXURWz47WKOJa1x9

Kép forrása: https://theradome.com/blogs/blog/what-is-hair-porosity 

A hajszál vízbe helyezésekor felületi feszültség tartja lebegve azt. Ha ez a felületi feszültség valamilyen okból megszűnik (például ha a haj nedvesebb, vagy más anyaggal bevont), a hajszál elsüllyed. Emiatt a porozitásteszt nem feltétlenül a haj belső nedvszívó képességét méri, hanem, hogy a víz hogyan viselkedik a haj felszínével való érintkezés során. Például egy olajos, termékmaradványokkal fedett hajszál könnyen lebeghet a víz felszínén, függetlenül attól, mennyire porózus. Így a teszt eredménye félrevezethető lehet.

Ha mégis kíváncsi vagy hol is helyezkedik el a hajad a porózus skálán, nem kell mást tenned, mint tükörbe nézned. Ha szép fényes, szöszmentes hajjal büszkélkedhetsz, akkor valószínüleg alacsony porozitású hajad van. Ha pedig fénytelen, szálló, szöszös hajat látsz, az magas porozitásra utal (persze ez is csak abban az esetben igaz, ha például nem göndör textúrájú a hajad, hiszen a szöszös, “frizzy” haj arra is utalhat, hogy hullámok rejtőzködnek a hajadban). Ha pedig valahol a kettő között találod a frizurád megjelenését, akkor közepes porozitású hajjal rendelkezel.

 

Számít egyáltalán, hogy a haj porozitása az ápolás szempontjából?

A kérdés azonban valójában az, hogy figyelembe kell-e venned egyáltalán a hajápolási rutinod felépítése során a porozitásodat? A haj porozitásának megállapítása és a haj eszerint való ápolása valójában nem túl hasznos. A hajápolási rutinod mindig az egyéni hajszükségleteidhez kell, hogy igazodjon.

Nincsenek termékek amik csak az egyik vagy másik kategóriában lennének hasznosak. Ha károsodott a hajad, ami a magas porozitású kategóriába helyez, akkor aszerint lesz szükséged az ápolásra (ehhez lásd alábbi cikkünk a károsodott haj ápolásáról), de az alacsony porozitású haj ápolásához sincsenek kőbe vésett szabályok. Arra viszont figyelj, hogy alacsony porozitás esetén bizonyos hajápoló termékek kevésbé szívódnak fel. Ezáltal ezek a termékek (pl.: kókuszolaj és keratin tartalmú termékek) lerakódást képezhetnek a hajszálakon, így ezektől jobb távol maradnod. 

A hajad ápolása függ a fejbőröd típusádtól, esetlegesen annak fennálló problémáitól (pl.: korpásodás, viszketés, érzékenység), hajszálaid vastagságától és textúrájától. Ezeket figyelembe véve válaszd ki a számodra leginkább megfelelő termékeket.

Tehát a hajápoláshoz továbbra sincs egy mindenkire ugyanolyan módon illeszkedő formula. Ne hagyd magad félrevezetni, az egészséges haj eléréséhez és annak fenntartásához nem bonyolult tesztekre van szükséged, hanem tudatos, kímélő ápolásra. Figyelj inkább a hajad sajátosságaira és jelzéseire!

Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December

New Account Register

Already have an account?
Log in instead Vagy Reset password